"Az ember az első házát az ellenségének, a másodikat a barátjának, a harmadikat pedig saját magának építi"

 

 

 

Amikor olyan szerencsés valaki, hogy egy asztalnál ülve megtervezheti a saját leendő házát, nem is tudja mennyi mindenre kellene figyelnie!

Hiszen nem véletlen a mondás: 

"Az ember az első házát az ellenségének, a másodikat a barátjának, a harmadikat pedig saját magának építi"

Ez mégis mit jelent? Most elmagyarázzuk! 

                           
                   

Hirtelen rászabadul a végtelen lehetőség, hogy bármit szabad, akkor az ész és a tapasztalat elfelejtődik. Ezért van az, hogy amikor az első házába beköltözik az ember és ahogyan telik az idő ismeri fel a hibákat. Pl nem rakjuk a fürdőszobát a nappali közelébe úgy, hogy frissen fürödve át kelljen haladni rajta ha a hálószobába akarunk menni. Hiszen mennyire kellemetlen ha a Párunkhoz a vendégek korábban érkeznek és leülnek a nappaliban mi pedig ott akarunk áthaladni törölközőben. 

Nos ezért mondja, hogy az első házat az ellenségünknek építjük. Hiszen hibát hibára halmozunk és csak lakva vesszük észre, hogy mi nem volt szerencsés.

 

Amennyiben nem ment el a kedvünk az első kudarcaitól a második házunk tervezésétől akkor már bölcsebbek vagyunk. Már nem követünk el banális hibákat, hiszen tudjuk mi az ami fontos számunkra. Tehát a szobák elhelyezésénél már a funkció és a használhatóság is számít. 

De még mindig nem tökéletes, mert itt is bele futhatunk már sokkal apróbb hibákba!

                          
                         

 A harmadik lesz az igazi!

Akkor már minden a helyére kerül a legutolsó villanykacsolótól kezdve a konyhabútor fiókjáig!

 Ne féljünk segítséget kérni!

Kérdezzük meg családunkat, barátainkat, ismerőseinket, hogy mit csinálnának másként! Tanuljunk az Ő hibáikból!

Hiszen kevés olyan szerencsés ember van aki három házat is megtervezhet!

Próbáljuk meg az elsőt tökéletesre!

                           

 

 

Próbáljuk meg az elsőt tökéletesre!